Ahol a lehetőségek nyílnak!

Szőregi rózsa - rózsa ültetése

A szőregi rózsatő termesztése közel 120 éves múlttal és hagyománnyal rendelkezik. Kertészetünk 12 hektáron termeszt rózsát.

A rózsa számára olyan helyet válasszunk, ahol naponta legalább 5-6 óra napfény éri és az lehetőleg a reggeli órákban, hogy a harmatot – ami a gombabetegségek melegágya – gyorsan felszárítsa a levelekről. A rózsa a talajjal szemben kevésbé igényes, a pangóvizet nem kedveli, és sok tápanyagot kíván.

Amennyiben szabadgyökerű oltványt telepítünk, az ültetést a fagyokig fejezzük be illetve a fagyok elmúltával újra ültethetünk. Az ültetőgödör 40 x 40cm méretű legyen általában, ha sorban telepítjük a rózsát, a növényeket 30-40 centiméterre ültessük egymástól, ha többsoros ágyásban kívánjuk ültetni, akkor a sortávolság 60 centi legyen.

A konténeres rózsát – a fagyos időszakot és a forró, száraz napokat kivéve – az év bármely szakában ültethetjük. Számára az edény méretének kétszeres szélességű, és egy kissé mélyebb gödröt ássunk. A növényt úgy emeljük ki az edényből, hogy a földlabda és a gyökerek ne sérüljenek.

Mind az edényes, mind pedig a szabadgyökerű rózsát ültetés előtt állítsuk fél napra vízbe, hogy a tárolás, illetve a szállítás során elveszített nedvességet pótolhassa. A konténeres növényt edényestől állítsuk vízbe. A szabadgyökerű rózsa gyökérzetét nedves, tőzeges-földdel töltött zsugorfóliába csavarják. Ezt távolítsuk el, és a gyökérzetből vágjuk le 1-2 centimétert. Ültetés előtt a gyenge hajtásokat távolítsuk el, a főhajtásokat pedig metsszük vissza a bokorrózsánál 3-4, a futórózsánál 8-10, a magastörzsű rózsánál pedig 2-3 szemre.


Mivel a rózsa több évtizedig egy helyen marad, bőségesen el kell látni szerves anyaggal. Az ültetőgödörből kivett földet érett istállótrágyával, komposzttal vagy a kereskedelemben kapható humusztrágyával dúsítsuk. Az őszi begyökeresedéshez és a tavaszi hajtásfejlődéshez is biztosíthatunk tápanyagot.

A szabadgyökerű rózsa esetében az oltás helye 3-5 centiméterrel a talaj felszíne alá kerüljön.
A magastörzsű rózsákat eredeti ületési mélységükig ültessük el. Az ültetőgödröt az ültetés után alaposan öntözzük (iszapoljuk) be. A rózsatövet az első fagyok beálltáig rendszeresen öntözzük. A talajt lehetőleg 10-15 cm mélységig nedvesítsük át.

A téli védelem érdekében a töveket kupacoljuk fel földdel, amire száraz lombot szórunk, vagy fenyőgallyakat fektetünk, kb. 10-15 cm vastagságban. A takaróanyagot áprilisban bontsuk el.

Vissza